Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Argentína a 2001-es gazdasági válság előtt kifejezetten biztonságos országnak volt tekinthető. A krízist követő években megemelkedett a bűncselekmények száma, az ún. megélhetési bűnözés a mindennapok részévé vált, de az emberrablások száma is növekedett. Az emberrablások áldozatai szinte minden esetben jómódú, ismert argentín személyiségek, illetve családtagjaik voltak. Az országba látogató külföldi túristák nem voltak ilyen jellegű veszélyeknek kitéve. Az áldozattá válás kockázatainak vizsgálásakor Argentína esetében érdemes földrajzilag differenciálni a kérdést. Az Argentínába irányuló turizmus leginkább az attraktív, pezsgő kultúrális élettel rendelkező fővárost Buenos Aires-t (Bs.As) célozza meg. Buenos Aires mint 13 milliós világváros, egyrészt a szűkebb értelemben vett főváros területéből (Bs.As Capital Federal), másrészt a fővárossal teljesen összenőtt elővárosok összességéből áll, melyek azonban közigazgatásilag már nem tartoznak a fővároshoz. A Bs.As Capital Federal területén a közbiztonság jó, külömösen a turisztikailag vonzó helyeken állandó a rendőri jelenlét. Számításba kell venni azt a tényt is, hogy az argentín életritmus eltér a közép-európai-tól. Az étkezésekre általában későbbi időpontokban kerül sor, mint az otthon megszokott. Különösen igaz ez a vacsorára. Nem ritka az este 10 vagy 11 órás vacsora, és ez hatással van az itt élő emberek életvitelére, valamint az esti, éjszakai programokra. Erőszakos bűncselekmények szerencsére ritkán fordulnak elő, de a már említett megélhetési bűnözéssel rendszeresen találkozhatunk.

A túristák kárára elkövetett leggyakoribb bűnesetek:

- egyénileg, vagy csoportosan elkövetett rablás a nyílt utcán

- egyénileg vagy csoportosan elkövetett rablás éttermekben, bárokban

- zsebtolvajlás közlekedési eszközökön.

- zsebtolvajlás a zsúfolt utcai kirakodóvásárokon

- anyagi károkozás, becsapás utcai árusok, vagy pénzváltók esetében

- anyagi károkozás, becsapás taxi használata közben

- szállodai lopás

- bérelt autó, vagy kerékpár eltulajdonítása csoportos támadás következményeként

Hogy elkerülhessük ezeket:

Érdemes előre megtervezett formában utazni Argentínába. Rengeteg hotel és szálláslehetőség van, de a biztonság érdekében jobb utazási iroda keretében belül intézni a foglalást.

A városban mozogjunk csoportosan. A szállodák megtudják szervezni a helyi programokat és biztosítják a szükséges hátteret azokhoz pl. idegenvezető

Sötétedés után ne menjünk olyan helyekre, amelyeket nem ismerünk meg nappal. A körülvevő városokban találhatók olyan városrészek, amelyekben a legszegényebb népréteg koncentrálódik és amelyek több körözött bűnözőknek is menedéket nyújtanak, ide a rendőri erők sem szívesen merészkednek be. Elkerülésük kifejezetten ajánlott.

Buenos Aires-ben taxit találni nem nehéz feladat, nagyon sok van belőlük. A taxis bűncselekmény viszonylag ritka, de a becsapás elkerülése érdekében érdemes még beszálláskor tisztázni a vezetővel tud e számlát vagy igazolószelvényt adni az utazásról és a kifizetett összegről. Csak igenlő válasz estén üljünk be.

Inkább boltokban vagy szupermarketekben vásároljunk, itt nem jellemző a becsapás, ellenben a színes utcai árusokkal, itt alkudozni is lehet.

Fontos, hogy csak annyi pénzt tartsunk magunknál, amennyire az adott esetben szükségünk lehet. A nagyobb összegeket és az útleveleket érdemes a szállodában a széfben elrejteni, a szobában sem atnácsos hagyni. Útlevelünk fénymásolását tartsuk magunknál.

Az ékszereket nem javasolt csak eltakarva hordani, vagy egyáltalán ne viseljünk.

Szükség esetén civil ruhás rendőr kísérete is megoldható tel. A turisztikai rendőrség elérhetőségei:  (54-11) 4346-5748

 

Kép