Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szó új ízét nem érzem én,

Bennem még tisztán él, úgy, mint rég,

Minden dal, s minden kép, mely a múltról beszél...

Betölt egy érzés: nincs menekvés,

Sorsom vállalnom kell!

Eltűrni gúnyt és szenvedést,

S menni, ha az időm letelt!

Úgy vártam már, hogy jöjjön a változás!

Szennyes és vaksötét volt a ház,

Az a hely, ahol éltem, hol a fény sosem járt...

És mégis szép volt!

A fiatalság és a szabadságvágy

Legyőzött kételyt és közönyt,

Míg szívem a néphez talált!

Miért kell, hogy sírj, Argentína?

A sorsom, hogy érted éljek!

Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd:

Áldott a végzet, szenvedni érted!

A pénz, s a hírnév nem csábít már...

A féltett kis ábrándvilág csak egy gyermek álma volt,

S mint a füst, messze szállt...

A szép csodáktól, az illuzióktól ne várj megoldást!

A válasz itt él szívemben, ha szeretsz én nem hagylak el!

Miért kell, hogy sírj, Argentína?...

Miért kell, hogy sírj, Argentína?

A sorsom, hogy érted éljek!

Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd:

Áldott a végzet, szenvedni érted!

Mindent elmondtam, s a szívem most újra könnyű és álmodó...

És aki rám néz, tudja már, hoszen éreznie kell:

Igaz volt minden szó...